Beszédes tárgy, személyes tárgy
„Ha ezek a lemezek beszélni tudnának!” gondolom néha saját gyűjteményemen végigtekintve. Hány kézen, hány városon utaztak keresztül, amíg hozzám értek? S hány kézen, hány városon mennek majd keresztül, mikor én már nem leszek, vagy megelégelem a lakásom minden szabad zugát elfoglaló lemeztengert?
Míg e kérdések megválaszolására a legtöbb esetben semmi reális esély sincs, a lemezek néhány esetben mégis elárulnak töredékeket titkos történetükből. De a lemez múltjának apró nyomai – az egykori tulajdonos nevét és lakcímét jelző matrica, egy golyóstollal a borítóra kanyarított ajánlás, egy lemezborítóból kihulló fénykép, újságkivágás vagy levél – legtöbbször csak további megválaszolhatatlan kérdésekkel sűrítik a lemezeket övező misztikus ködöt.
A magánkiadásban, független kiadóknál, kis példányszámban megjelent, ismeretlen nevű előadókkal készült, kevés kísérő információt tartalmazó vagy bizarr tartalmú lemez esetében ezek puszta léte is misztérium: Ki, mikor és miért tartotta ezeket kiadásra érdemesnek? Kik játszanak rajtuk? Hová tűntek ezek a zenészek? Sok gyűjtő fektet éveket egy-egy ilyen rejtély kibogozásába.
A legszemélyesebbek mégis talán azok, a csupán egy vagy néhány példányban készült lemezek, amelyek maguk is személyes emlékeket rögzítenek: esküvőket, beszédeket, szerelmes hangüzeneteket, koncerteket.
Ugyanakkor szinte minden lemezhez csatolható egy-egy személyes történet, például a tulajdonosához kerülésről. Egy éveken keresztül vadászott lemezről a gyűjtők például egészen pontosan meg tudják mondani, hogy mikor kitől hallottak róla először, majd melyik távoli város poros lemezboltjában akadtak rá váratlanul. Más korongok olyan helyzetekre, időszakokra, hangulatokra, személyekre emlékeztetnek, amelyek összekapcsolódtak a rajtuk található zene hallgatásával.
A londoni repülőtéren egy automatában készült, majd három apró, egyoldalas hanglemezen hazaküldött szerelmes üzenet [Bodó Balázs gyűjteményéből]: 1, 2, 3.